„Nem fogok mást mondani, mint amit gondolok” – Bátonyi Péter – Csakugyan#64

Csakugyan / 8 és fél óra - En podcast av Józsefváros Újság

Bátonyi Pétert, az Építési és Közlekedési Minisztérium volt kormányfőtanácsosát tavaly bocsátották el hivatalából, amikor egy Partizán-interjúban elmondta, hogyan vált rendszerszintű gyakorlattá a műemlékek gazdasági célra történő felhasználása, az, hogy épületekről csak azért veszik le a védett státuszt, hogy politikai vagy gazdasági szereplők saját céljaikra felhasználják és átalakítsák, ezzel - mellesleg - az ország közös kincseit elherdálják. 

“A műemlékvédelem száz százalékban szakmai kérdés, a politikának semmilyen beleszólása nem kellene, hogy legyen”, mondja Bátonyi Péter a Csakugyan legújabb adásában, reagálva többek között az Agrárminisztérium részleges lebontására vagy éppen a Kilián laktanyát övező tervekre és a józsefvárosi Heinrich-udvar védett státuszának átminősítésére, mivel itt art hotelt tervez a beruházó. 

Kirúgását pedig így kommentálja: „Megszólalok, és nem fogok mást mondani, mint amit gondolok, akkor sem, ha a saját életesélyeimet nehezítem ezzel.”

Hallgassa meg a Csakugyan legújabb adását!