“A potencia kérdése alapvetően határozza meg egy férfi egész életét”- Turós György – Csakugyan #060
Csakugyan / 8 és fél óra - En podcast av Józsefváros Újság

Kategorier:
“Bárcsak az emberek megpróbálnának fogadalmakat tenni valóságosan is”, mondja Turós György, személyi edző, Béres Alexandra egykori világbajnoki felkészítője, majd hozzáteszi, hogy “megpróbálhatok valamit elérni, de ha nincs mögötte akarat és az akarat mögött nincsen hit, akkor nehezen fog sikerülni elérni”, ezeket pedig mind meg kell találni az igazi változás előtt, ahogy az is számít, hogy reális célokat tűzzünk ki magunk elé figyelembe véve az életkorunkat, testalkatunkat is.
“Ha ugyanazt a teljesítményt szeretném nyújtani a konditeremben, mint 5-10 éve, akkor az életem folyamatos kudarc lenne. Tudnom kell, hogy az életkorom változással jár. A férfiaknál kevesebb tesztoszteron termelődik, ami azt jelenti, több háj, kevesebb haj, kevesebb potencia, kevesebb jókedv, kevesebb ide nekem az oroszlánt - érzés, több bölcselkedés, több pihenés, kevesebb erő.”
A férfiak jó részének vannak magával és a férfiasságával problémái a kor előrehaladtával, magyarázza az edző, ennek egyik fő oka pedig, hogy a potencia, a szexuális teljesítőképesség egy férfi életét alapvetően meghatározza. “Egy férfinél a fő szempont, ami alapján elhelyezi magát egy rangsorban, az az, hogy ki tud-e elégíteni egy nőt vagy sem. Meg tud-e szerezni egy nőt vagy sem. Vagyis a szexuális potencia alapján próbálja megtalálni a helyét a sorban.”
Ha pedig a kor előrehaladtával ez nehézségekbe ütközik, felmerül a kérdés: hogyan vészeli át, ha nem megy a szex?”. Mit gondol a férfiasságáról, és milyen lehetőségei vannak egyáltalán?